Amikor a műfű lerakására kerül sor, alapvetően öt területben gondolkozhatunk, kültér esetén. Műfüvet lerakhatunk a kertünkbe, a teraszunkra, erkélyünkre, de akár a játszótérre vagy sportpályára is.
Persze, a közterületeket is lehet még ragozni, ebből kettőt említettünk most meg, de lehet még street workout parkokba, tornapályákra, egyszerű parkokba, és a sort még lehetne színesíteni. De kategorizáltan ezt az első ötöt érdemes megemlíteni. A kert, a játszótér és a sportpálya, valamint az egyéb ilyen kültéri parkok, ahol földes talajviszonyokkal lehet számolni, más műfű lerakási módszert fognak igényelni, mint az erkély és a terasz.
A beltér megint más kategóriát jelent a műfű lerakása szempontjából. Ott nem kell számolni a vízelvezetéssel például, továbbá az UV-sugárzás erős hatásfokával sem, mint kültér esetén. Ráadásul, ott gyomok sem fognak nőni alatta. Viszont amikor a műfű lerakása kültéri földes talajra történik, ott egészen más a helyzet. Azt érdemes leszögezni, hogy közterületek, parkok, játszóterek és sportpályák esetén mindig szakember bevonásával szükséges a telepítést kivitelezni.
Azonban kertbe és teraszra, erkélyre már más a helyzet. Az magánterületünk, ezért ott eldönthetjük, hogy mi magunk szeretnénk utánajárni a szakszerű telepítésnek, vagy inkább szakemberre bíznánk a feladatot. A műfű lerakása kertbe lesz a legkörülményesebb feladat, ezért ott kiemelten fontos figyelni a részletek betartására. További információért és minőségi vásárlásért nézzen körül a grassland.hu oldalán!